Napjaink globális környezeti problémái közvetlen összefüggésben állnak azzal a ténnyel, hogy a múltban az exponenciálisan növekvő emberi fogyasztás exponenciálisan növekvő környezetterheléssel járt. A gazdaság értékben mért növekedését eleddig nem sikerült elválasztani annak fizikai értelemben vett növekedésétől (pl. felhasznált anyagok, energia, keletkező hulladék mennyisége). A környezeti válságra adott megoldási javaslatok többsége azonban abból indul ki, hogy a jövőben ez másképp lesz. A szakpolitikai, vagy vállalati javaslatok döntő többsége arra épít, hogy a növekedés fenntartható lesz, csak meg kell teremteni a „szétválasztást”: az értékbeli és a fizikai növekedést el kell választani egymástól.
A zöld növekedés víziója szerint a szétválasztás kapcsán a technológiai újítások játszák a főszerepet. Ezek eredményeként a természeti erőforrásainkat hatékonyabban tudjuk felhasználni, a kimerülő erőforrásokat helyettesítjük, a szennyezés mértékét csökkentjük, a levegőt, talajt, vizeket kármentesítjük, az anyagokat újrahasznosítjuk, a fogyasztás kapcsán nagyobb hangsúlyt adunk a kevésbé anyagigényes (szolgáltatás-alapú, vagy virtuális) termékeknek. Azaz a gazdaság értékbeli növekedését és az emberi szükséglet-kielégítés környezeti hatásainak (a gazdaság fizikai méretének) növekedését szétválasztjuk.
Miért gondoljuk azt, hogy a „szétválasztás”, amely eleddig nem történt meg, ezután sikeres lesz? Milyen előfeltevésekre épít a „zöld növekedés” víziója, és miért tűnnek ezek problémásnak az ökológiai közgazdaságtan szemüvegén keresztül? Amennyiben a „szétválasztás” korlátokba ütközik, úgy merre kereshetjük a megoldást?